1038 Budapest, Szentendrei út 281.
Tel:+36(1)240-4878;
Mob:06(20)471-6071

Motorgumi defekt

A motorozás kellemetlenebb részéhez tartozik, mikor egy (vagy akár több) idegen test közelebbi kapcsolatba kerül az abronccsal. Érdemes rá lélekben felkészülni, hogy ne érjen váratlanul az esemény. Hosszabb túrák során mindenképp számolni kell a defekt lehetőségével. Ez nem csak másokkal történhet meg. Azt tapasztaljuk, hogy az első kerék igen ritkán gyűjt be csúnya dolgokat. Hátsó defekttel szezonban viszont napi két-három alkalommal is felkeresnek.

Telefonon nem tudunk tájékoztatást adni a javíthatóságot illetően. Mindenképp látnunk kell az abroncsot belülről is, tehát a gumit le kell szerelni ahhoz, hogy pontos diagnózist állítsunk fel. Első gumit biztonsági okokból nem javítunk. A hátsó abroncs orvoslásának is vannak feltételei: második javítást nem végzünk, oldalfalsérülést, erősen kopott abroncsot és verseny gumiabroncsot nem javítunk. Ha az idegen test nem merőlegesen hatolt be, a sérülésvágás jellegű vagy nagyobb átmérőjű, mint 3-4mm, ha a futófelület szélén található, akkor a beavatkozás sikere erősen kétséges.

Kérdéses esetben elállunk az abroncs javításától. Ekkor lehet választani új, használt vagy mentő abroncs felszerelése közül.

Mi a teendő, ha út közben kapsz defektet?

 

Tömlővel szerelt gumiabroncs defektje.

Tömlővel szerelt gumi esetén sajnos nincs igazán hatékony ellenszer a tömlő cseréjén kívül. Ami ugyebár elég nehezen kivitelezhető az út szélén. Megéri bedobni egy plusz tömlőt a táskába, ha kalandra indulsz, hátha akad egy gumis a közelben. Ha más nem, marad a pajszer és a verejték. A defektjavító hab sajnos nem tapad meg a tömlő falán, nagyon ritkán működik csak hatékonyan.


Tömlő nélkül szerelt gumiabroncs defektje.

Tömlő nélküli abroncs esetén, ha nem túl nagy a sérülés, meg lehet próbálkozni először a habbal. Ha mélyen a szövetbe fúródott a sérülést okozó tárgy, és nem lóg ki, akkor inkább hagyd a gumiban. A szelepen keresztül fújd bele a teljes flakont a kerékbe, majd egy ronggyal megfogva óvatosan, de gyorsan tekerd le a flakon csövét a szelepről. Kis habot vissza fog köpni. Ezután forgasd meg a kereket, ha van rá mód. Kell egy negyed óra, mire az anyag szilárdul és hatni kezd.

 

 

Nagyobb sérülés esetén marad a kívülről bedugható gumikukac. A szettben található dörzsárral fel kell húzni a lukat. Aztán a gumiszálat vulkanizáló folyadékkal bekenve a tű szárába helyezni. Határozott mozdulattal a gumiba döfni, és a tűt kirántani. A kilógó szálat érdemes szintbe vágni. A legtöbb szettben már található CO patron is, amivel könnyedén felfújható a kerék. Ez a megoldás csak átmeneti, mivel jelentős szövetsérüléssel jár. A megengedett sebesség 80-100km/h, a táv max pár száz km. Az ilyen módon javított abroncsok utólag általában már nem javíthatóak meg belsős javítógombával. De még így is olcsóbb megoldás, mint a tréler.